Interjú Dr. Hammerstein Judittal, a Magyar Nemzeti Múzeum megbízott főigazgatójával

Dr. Hammerstein Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum megbízott főigazgatója a Magyar-Török Kulturális Évad törökországi megnyitója kapcsán adott interjút az isztambuli Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központnak. A beszélgetés apropóját az adta, hogy a Pannon Filharmonikusok koncertjével párhuzamosan 2024. január 21-én megnyílt Isztambulban a Magyar Nemzeti Múzeum és a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ együttműködésében létrehozott Törökország-építő magyarok kiállítás is.

Tudvalévő, hogy sok nyelven beszél és érdeklődik az idegen nyelvek és kultúrák iránt. Mit gondol a török nyelvről és kultúráról?

Nagyon izgalmasnak találom, mert bár sajnos törökül nem beszélek, de ha több életem lenne, nagyon szívesen megtanulnám ezt a nyelvet is, mivel alapvetően szeretem hallgatni a török nyelvet. Ezen túlmenően a török kultúrát is szeretem, legyen szó építészetről, gasztronómiáról, vagy az általam élőben, vagy még csak képeken látott török városokról. Ezeken keresztül több személyes kapcsolódási pontom is van így Törökországhoz. Nagy hatást tett rám például a sokak által ismert Ferzan Özpetek Isztambulról szóló Hamam című filmje. Ez egy nagyon izgalmas és melankolikus, kicsit szomorú, de mégis nagyon szép szerelmi vallomás Isztambulnak, már ez a film megszerettette velem egyébként például Isztambult. Úgyhogy én mindig nagyon nagy örömmel jövök ide, és mindig nagyon örülök annak, hogyha lehetőségem van arra, hogy bármilyen török-magyar vonatkozású programon részt vegyek. 

Melyik a kedvenc török városa?

Nem ismerek túl sok várost, Ankarában jártam, de csak kutyafuttában, tehát nem láttam eleget ahhoz, hogy Ankarával kapcsolatosan ilyen benyomásokról tudjak számot adni. Isztambult nagyon szeretem, de hát Isztambul tényleg olyan, mint egy metafora. Itt a két kontinens között, két tenger között a Kelet és a Nyugat határában Isztambulról tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Isztambullal kapcsolatban nem csak egy filmélményemről tudok beszámolni, hanem Orhan Pamuknak a városról szóló Isztambul című „emlékiratát” is nagyon szeretem. Mielőtt ideutaztam újra kézbe vettem ezt könyvet, ami egy másik szemszögből, önéletrajzi ihletésre létrejött, de szintén szerelmi vallomás a városnak.

Mint történész gondolkodik esetleg egy magyar és török közös történelmet magába foglaló könyv megírásán?

Ugyan én alapvetően nem a török történelemmel foglalkozom, azonban huszadik századosként – amikor a magyar kulturális diplomácia legfontosabb háttérszervezetét, a Balassi Intézet vezettem – sokat gondolkodtam azon, hogy érdekes lehetne egy összefoglaló művet írni, akár a török-magyar kulturális kapcsolatokról is. Mivel azonban vannak nálam sokkal szakavatottabb történészek és kultúrtörténészek, így nem gondolnám, hogy én lennék feltétlenül a hivatott ennek a megírására, de nagyon boldog lennék, hogyha egy ilyen kötetet a kezembe vehetnék. 

Ön szerint milyen szempontokból fogja erősíteni a két ország a kapcsolatát a 2024-es Magyar-Török Kulturális Évad?

Én azt gondolom, hogy nagyon sok féle szempontból, már csak amiatt is, mert az egész évad egy nagyon sokszínű programsorozatból áll össze. Csak abból kiindulva, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum milyen programokban vesz részt, vagy milyen programokat szervez a kulturális évad keretében, biztos vagyok abban, hogy a régészet területén nagyon komoly előre lépesre lehet számítani. Ezen túlmenően, abban is biztos vagyok, hogy több új nemzetközi együttműködésben fognak részt venni török, illetve magyar régészek, illetve általában az egyetemek közti együttműködések is erőteljesebbek lesznek. Bízom abban is, hogy általánosságban sokkal erőteljesebb lesz a két ország kulturális jelenléte a másik, befogadó országban.

Milyen típusú rendezvényekkel készül a Magyar Nemzeti Múzeum az évadra?

Mostanra egy rendezvényen már túl vagyunk, és az, hogy a régészetet említettem korábban sem véletlen. E hét keddjén került sor Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban a Török-Magyar Kulturális Évad első konferenciájára, ami tulajdonképpen egy régészeti konferencia volt. Ennek a konferenciának, amely A nagy átalakulás földje címet viselte, a fókuszában két neves, nemzetközileg is magasan jegyzett, ismert régészeti professzornak – Necmi Karul, az Isztambuli Egyetem Őskori Régészeti Tanszékének vezetőjének és Raczky Pálnak, az ELTE Régészettudományi Intézetének professzor emeritusának – az előadása állt. A két régész professzor bemutatott egy törökországi és egy magyarországi, nemzetközileg is azt gondolom nagyon izgalmas lelőhelyet, Göbeklitepét és Polgár-Csőszhalmot. Az az érdekes, hogy ez a két régészeti lelőhely bár egymástól nagyon messze van – az egyik Magyarországon a másik pedig Dél-Anatóliában –, mégis reflektálnak egymásra, hiszen mindkét lelőhelyen ugyanazt a neolitikus forradalmat követhetjük nyomon, amikor az emberiség a gyűjtögető életformából áttért az élelmiszer termelő életformára. Mindezt ráadásul egy szakrális központhoz kapcsolódóan tette, hiszen mind a két régészeti lelőhely tulajdonképpen szakrális központ is volt egyben. 

Különösen a dél-anatóliai lelőhely érdekes, amelynek a története nagyon régre nyúlik vissza. Már a Kheopsz-piramis megmegépítése is nagyon távol van innen a maga több évezredével, de az, hogy egy nemzetközi kutatócsoport több mint tizenegyezer évre visszanyúló helyen dolgozhat, szinte teljesen felfoghatatlan. Nem vagyok régész, de tátott szájjal hallgattam végig ezt a két előadást, fantasztikus volt mind a kettő és nagyon sokan jöttek el meghallgatni is. 

Ezen a konferencián túl a másik nagyon fontos esemény, ami szintén a Magyar Nemzeti Múzeumhoz kapcsolódik, az a ma megnyitott kiállítás, hiszen elsődlegesen ez is a Magyar Nemzeti Múzeum anyagából állt össze. A török közönség számára magyar mérnökök, szakemberek, orvosok, hídépítők, építőmunkások, sportolók és edzők a hozzájárulását mutatja be a 19. illetve a 20. századi Törökország modernizációjához; azt, hogy miként erősítették ezek a magyarok a törökországi reformtörekvéseknek a megvalósulását a saját szakértelmükkel, szorgalmukkal és innovációjukkal. A kiállítás két kurátora ugyan nem a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, de az anyagot nagyjából a múzeum állította össze és elsődlegesen a múzeum anyagjaira is támaszkodik. Reményeink szerint bár még szervezés alatt áll, de sikerül majd még egy nagyobb szabású hun kiállítást is megvalósítani Törökországban, szintén a Magyar Nemzeti Múzeum közreműködésével és a gyűjteményére támaszkodva. 

A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében miként jelenik meg az oszmán-török kultúra? 

Erőteljesen, mivel a Magyar Nemzeti Múzeumnak elég sok műtárgya van a török kultúrához kapcsolódóan. Engedje meg, hogy kettőt kiemeljek ezek közül. Van egy olyan műtárgyunk, amely teljes egészében ritkaságnak számít, egy a hódoltság korából származó török bőrköpeny, amiben az az izgalmas, hogy tudomásunk szerint a mi török bőrköpenyünkön kívül mindösszesen kettő létezik a világon. Azt hiszem, hogy az egyik Coburg várában, Németországban a másik pedig Erdélyben, a Brassói Történeti Múzeumban. Nyilván itt, Isztambulban is volt belőle a Topkapı Palotában, de sajnos a palotának pont az a gyűjtemény részlege esett tűzvész áldozatául, ami egyébként az ilyen típusú műtárgyakat tartalmazta, úgyhogy a mi tárgyunk így abszolút ritkaságnak számít. 

Van még egy nagyon izgalmas műtárgy az anyagunkban, ami szintén ritkaság számba megy, egy 17. századi török katonai díszsátor. Jelen pillanatban ez is egyébként restaurálás alatt áll, ebből is azt hiszem, egy-kettő létezik a világon. Aztán a hódoltsághoz kapcsolódóan nagyon sok török kori fegyverrel, ezüst- illetőleg rézedénnyel, valamint ékszerekkel rendelkezünk. Ez egy nagyon komoly gyűjtemény, úgyhogy nem véletlenül tervezzük, hogy év végére összeállítunk ebből egy katalógust, amelyben be tudjuk mutatni a szélesebb közönségnek a Magyar Nemzeti Múzeum török gyűjteményét.