Interjú Kőnig Frigyes grafikusművésszel
A Határokon túl: Utazás a magyar kortárs művészet világába kiállítás rodostói megnyitóján interjút adott honlapunknak a Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, habilitált egyetemi tanár, tanszékvezető, rektor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának törzstagja, Kőnig Frigyes, amelyben beszélt a Z generáció problémáiról, a technológia hatásáról a művészetre és az inspirációs forrásairól is.
Mikor látogatta meg először Törökországot?
Úgy tíz éve voltam először Törökországban egy oktatási vásár alkalmával, amire őszintén szólva először nem túl szívesen jöttem, mert az azzal járó kötelességek nem igazán vonzottak. Viszont, amikor a repülőtéren összetalálkoztam azokkal a kollégákkal, akik ugyanúgy részt vettek, egy nagyon kedvező benyomás ért és aztán az itt töltött tíz nap is nagy élmény volt. Négy városban voltunk, ami alatt magával ragadott ez az ország.
Most itt vagyunk ezen a kiállításon, milyen fajta művekkel fognak itt találkozni a művészet rajongói?
Ez a kiállítás gyakorlatilag az ankarai Güler Sanat galériája, négyen állítunk ki. A Güler Sanat kurátora Kemal Orta művészettörténész, aki a török mellett magyar művészekkel is foglalkozik és most négyünket választott ki erre a kiállításra. A negyedik kiállító, a bátyám, két és fél évvel ezelőtt elhunyt, de annak idején Kemal tőle is gyűjtött be munkákat, így most a bátyám munkái is gazdagítják ezt a kiállítást.
A művészetével milyen fajta érzelmeket szeret kiváltani az emberekből?
Erről csak feltételezéseim lehetnek, hiszen nyilvánvalóan ez mindenkinél egy kicsit más és más. Igazából, amikor egy mű készül, azt nem azért hozom létre, hogy azzal egy személyt vagy a világot megváltoztassam, hanem hogy megosszam egy olyan megfigyelés, élmény, jelenség felismerésének a konklúzióit és tanulságát, amit talán más és más eszközökkel nem lenne lehetséges. Nem a közönséget szeretném valamilyen bombasztikus módon megváltoztatni, hanem tekintettel az életnek a hihetetlen gazdagságára és sokszínűségére szeretném megállásra késztetni, gondolkozásra bírni az embereket, hogy ne menjenek el olyan dolgok mellett, ami csodálatos egy olyan világban, ami tele van nem túl csodálatos dolgokkal.
Kreatív művészként mi inspirálja?
Egyszerűen felébredek; amikor az ember kinyitja a szemét hihetetlenül sok minden történik. Egyébként, talán nagyon banálisnak hangzik, de az élet az tele van nap mint nap fantasztikus dolgokkal, csak persze a kötelességek és egy csomó apró dolog elvonja az ember figyelmét és ezt nem engedi láttatni. Talán még az emberi türelmetlenség és az egyoldalú gondolkodás is ludas lehet ebben, de az élet önmagában csodát is képes produkálni és úgy vélem, hogy én ezeket érzékelem. Úgy érzem, ha engem egy ilyen élmény ért, akkor azt kötelességem megosztani.
Ön szerint milyen hatása van a technológiának az emberek alkotóképességére?
Szerintem komoly filozófusok sem birkóztak még meg a kérdés teljes megválaszolásával tehát, amit én mondani fogok az nagyon személyes és szűk tapasztalatokra épül. Az biztos, hogy annyi minden zajlik körülöttünk és számos olyan jelenség van, ami gyakorlatilag felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, tehát van egy bizonytalanság. Akkor legyen okos az ember, amikor megjelenik valaminek egy olvasata és majdnem egyszerre megjelenik egy ellenértelmezés is. Ebben nyilvánvalóan az embernek kell, hogy meglegyen a hite és nem árt, ha ahhoz valami féle tudás is kapcsolódik, mert az az elemi hit működésén túl mindenképpen a realitás medrében tudja tartani ezeket a dolgokat. Mindenki magában hordozza ennek a lehetőségét, de persze a meglévő egyéni adottságok is nagyon sokfélék. Emellett pedig mindenkit különböző módon ragad el a sors, így különböző terhet is visel.
Annak idején még a művészettörténet is jóformán csak Európáról és annak közepéről szólt, aztán ez egy picikét tágult. Ma már a hallgatók azon nőnek fel, hogy hallanak, látnak, értesülnek arról, ami Dél-Amerikában vagy az Amazonas mellett történik, tehát az egész nagy világ egy élmény. Az a változás, ami a mi generációnk életében történt az az előttünk élő más generációk életében nem fordult elő. Ezt egyrészt átélni, megélni majd pedig ebből átadni azt, ami még talán egy utánunk lévő generációnak is érdekes és fontos lehet, az nagyon nehéz. Én részt veszek az oktatásban és vannak gyerekeim is. Az, hogy mit beszél az ember arról, amit tapasztalt életében az igencsak egy olyan lecke, ami tele van olyan sarkalatos kérdésekkel, amire egy ember nagyon nehezen találja meg a választ.
A közösségi média és az okostelefonok használatával egyhangúvá vált mindennapokat megélő Z generáció számára mit szeretne üzenni?
Nem tudok általánosságban beszélni, csak az én élményeimről, amit a gyerekeim és az egyetemi oktatás által tapasztalok. A fiatalokban ösztönösen ott van valami féle természettől fakadó reakció lehetősége, ami teret enged annak, amit mi romantikus módon emberinek nevezünk. Az a kialakult kép, amit az ember mondjuk a tömegközlekedésben tapasztal, hogy csak a telefonjukat nyomogatják, az is jelen van, de ebben a generációban már azokkal is találkoztam, akik mondják, hogy abból ők már kiszálltak. Nyilván, amikor ennek az újdonsága megvan az emberek többsége ráröppen, hiszen megváltást látnak benne. Előszőr úgy érzik, hogy ennek köszönhetően mindent tudnak, az majd mindent meg fog oldani, de aztán egy idő után, amikor az már nem új, rájönnek, hogy ez valójában mire jó és akkor talán tisztul a kép.
Az ugyanakkor riasztó, amikor Gárdonyból járok fel tanítani a zónázó vonattal, és ott az utasoknak mondjuk 90 feletti százaléka gyakorlatilag mobilozik. Akaratomon kívül is látom, hogy mit, ebben benne vannak a leghülyébb játékoktól az atombomba készítésén keresztül minden. Szóval ez egyrészt egy csoda, másrészt az ember tulajdonsága, intelligenciája, tanultsága határozza meg azt, hogy egy ilyen eszközzel hogyan bánik.