Interjú Bozsik Yvette-tel

A Bozsik Yvette Társulat május 5-én Az estély, 6-án pedig a Galántai táncok és a Tavaszi áldozat című darabjaival lépett fel Isztambulban a Magyar-Török Kulturális Évad keretében. Bozsik Yvette a két előadás között adott interjút, amelyben szóba kerültek a darabok fontosságán és a török közönség reakción túl az isztambuli macskák is.

Egy korábbi interjúban említi, hogy a társulat születését a Kamrában előadott Az estély című koreográfiájához köti. Tegnap adott elsőként műsort Törökországban, tekinthető ez a mű egy új országban történő debütálás darabjának?

Véletlenül alakult így, amikor kértek egy kisebb darabot jutottam arra, hogy ezt most felújítanám erre az alkalomra. Ezt a szerepet húsz éve táncoltam utoljára, nem is voltam biztos benne, hogy el tudom táncolni, de mégis úgy döntöttem, hogy képes leszek rá. 

Csodálatos, hogy ezt az előadást most újult erővel fogjuk játszani köszönhetően a Magyar-Török Kulturális Évadnak. 

Ez egy ikonikus darabja a társulatnak, ami bejárta már a világot és rengeteg díjat is nyertünk vele, például az Edinburgh-i Fesztiválon. 

Az utóbbi időkre mindazonáltal az olyan nagyszínházi produkciók a jellemzők, mint a Galántai táncok és a Tavaszi áldozat, amelyek ma itt lesznek láthatók az Atatürk Kulturális Központban. Rengeteg olyan produkciónk van, amelyben sok táncos táncol, ilyen például a görögök témájához kötődően az Oidipusz, az Antigoné és az Orpheusz és Euridiké is. Úgy tekintjük, hogy a tavaly novemberi évfordulóval együtt még a mostani időszak is a jubileumi évad része. A mostani fellépés nagy megtiszteltetés és öröm a számunkra, mivel nem voltunk még Törökországban, így csodálatos, hogy el tudtuk hozni ide ezt a három darabot.

Mi az oka, hogy húsz év után újra eltáncolta a szerepét Az estélyben?

Nagy dolognak tartom, hogy formába tudtam magamat hozni ehhez a sok rendezés, koreografálás és tanítás közepette. Már nem táncolok rendszeresen, bár tény, hogy néha színpadon vagyok, még ha egészen más szerepekben is. Az estély olyan előadás, amelyet szerintem mindenhol megértenek, meg a tánc maga is nemzetközi műfaj, érzelmekre hat és az embereket összeköti, nem pedig szétválasztja. 

Tavaly, amikor 30 éves volt a társulat az ünnepi fesztivál a Tavaszi áldozat köré épült. Mi teszi különlegesség ezt a darabot? 

A tavaszi áldozatból több verzió készült, az eredeti még a Katona József Színházban a 90-es években. Abban még én táncoltam a kiválasztott lány szerepét, majd nagyjából tíz éve felújítottuk, és most ez az utóbbi verzió lesz látható. A Bozsik Yvette Társulat jubileumi minifesztiválján is előadtuk a Nemzeti Táncszínházban, mivel meghatározó koreográfiám, amiben jól látható az a stílus, ahogy én a testet és a lelket együtt használom. A jellegzetes karmozdulatok és dinamika, sok táncossal, és miközben a Galántai táncok nagyon lassú és finom, ez egy nagyon dinamikus és vad koreográfia.

Amikor az eredeti, alapot adó mű 1913-ban elsőként napvilágot látott, a koreográfia és az avantgárd megjelenés sokkolta a nézőtért modernitásával. Milyen nehézségeket hordozott a mű feltámasztása? Milyen változásokat kellett eszközölni annak érdekében, hogy hasonló élményt tudjanak nyújtani a mai kor nézőinek, mint a premier estéjén résztvevőknek 1913-ban?

Néha amikor megnézem a 100 évvel ezelőtti műveket, modernebbnek hatnak. Mindig szeretek visszanyúlni az ősökhöz, csináltam több hommage-koreográfiát is például Martha Grahamnek, Mary Wigmannek és Isadora Duncannek is. Itt ebben a Tavaszi áldozatban megnéztem a Nizsinszkij-féle koreográfiát, az is nagy hatással volt rám, ami tényleg nagy botrány volt, amikor bemutatták. Nekem az a mottóm, hogy nem a divat után megyek, hanem a saját érzéseim után. Szerintem mindig az a tabudöntögető, amikor valaki kilép a megszokott rendszerből és valahogy más, egyéni szemszögből mutatja meg a világot. 

Rám jellemzőek például az önéletrajzi művek; sokat merítettem a gyerekkoromból, a gyerekkori traumáimból. Itt például ebben a Tavaszi áldozatban a kitaszítottság, hogy a közösség valaki egyet kitaszít magából nem is lehet tudni miért, ez mindig aktuális, mert a társadalmunkban mindig valakire mutogatunk és valakit meg okolunk, hogy miatta vagyunk boldogtalanok. Én sokszor megmutatom a kitaszítottságot, kiállok a hangtalan elnyomottak mellett. A 90-es években, amikor Magyarországon ez nem volt még jellemző, akkor a nők mellé álltam, majd a mozgássérültek és vakok mellé. Idővel elkezdtem gyerekelőadásokat csinálni; mindig van egyfajta társadalmi réteg, akihez inkább szólnak az előadásaim. Ezzel együtt magamat sem szeretném korlátok közé zárni, szerintem mindenkihez szólnak ezek a művek, mindannyian védtelen emberek vagyunk, az életünkben a legfontosabb a bátorság, az, hogy kiálljunk magunkért, és az én előadásaim szerintem erősítik ezeket a szerepvállalásokat.

A török közönség reakciója alapján, mit gondol, miként viszonyultak az egyedi előadásmódhoz, amely a kortárs keretek között merít a japán butoh és a magyar néptáncból is? 

Nagyon csendben figyelték az előadást, azt éreztem, hogy nagyon jelen voltak és befogadták, értették és érezték az előadást. 

Egy korábbi interjújában említi, hogy „A mai napig nem tudom elképzelni, hogy csoportos utakon vegyek részt, vagy egy zászlót követve nézzek múzeumot. [...] New Yorkban klausztrofóbiám lett a felhőkarcolóktól. Bár izgalmas város, nem tudom elképzelni olyan helyen az életemet. Erős bennem a földhöz, a természethez való vonzódás.” Hogyan látja ezek jegyében Isztambult? 

Isztambul egyáltalán nem olyannak tűnik, mint New York, nagyon sokszínű város, kedvesek az emberek nagyon élő az egész, nagyon pozitív a tapasztalatom az emberekkel. Nagyon érdekes egészében ez a macska-kultusz, ennyi macskát nem láttam még, és a kutyákról sem szabad elfeledkezni. 

Én nagy állatbarát vagyok, és bár Magyarországon sokkal kevesebb kóbor állat van, én az összes állatomat befogadtam, nem tudom, hogy ha itt lennék, hány macskám lenne, hányat fogadnék be. 

A történelembe visszanézve tudjuk, hogy a két kultúrában azért eléggé sok közös pont van: a mentalitás, nyitottság az élet szeretete, élvezete és a szenvedély is ugyanúgy ott van a törökökben, mint a magyarokban. 

Nem jellemző, hogy a korábbi előadások során a Bozsik Yvette Társulat párosította volta a Galántai táncok és a Tavaszi áldozat darabot egy alkalomra. Tudatos döntés áll a mostani változás mögött? 

A Tavaszi áldozat az nagyon ismert zene, a Kodály Galántai táncokja nem tudom mennyire lesz ismerős, de amikor meghallja a közönség, akkor érezni fogja, hogy ez a zene olyan csodálatos, hogy nem is tudom van-e méltóbb, mint hogy egy ilyen zene szólaljon itt meg a magyar-török évadon. Ez nagyon szívbemarkoló és szerintem majd érez valami közös sorsot az itteni közösség evvel, a szívükhöz fog szólni.

Mi alapján választották ki a darabokat a Magyar-Török Kulturális Évadra?

A darabok kiválasztása nem véletlenszerű, a jelen esetben például Hoppál Péter kormánybiztos úrral voltak egyeztetve. Nekem volt több ajánlatom, de amikor leültünk, a munkáimat is ismerve és mivel ő nagyon művelt zeneileg is azt mondta, hogy szeretné, hogy ezek és így legyenek. Én nagyon örülök ennek a választásnak, mert ez a három előadás szerintem méltón tudja bemutatni a társulat repertoárját meg egyáltalán a magyar kortárs táncot is. Ez azért három különböző előadás, amit a közönség láthat.

Interjú: Kerekes Miklós

Fénykép: Magyar-Török Kulturális Évad