Interjú Halasi Rita Mária kurátorral

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésével megvalósult "Glassification.hu" üvegművészeti kiállítás megnyitóján adott interjút honlapunknak Halasi Rita Mária kurátor, designszakértő, kutatási és innovációs menedzser, aki az üvegművészeten túl a forprofit és nonprofit világ közötti híd szerepről, a kiállítás névadásáról és a török üvegművészet jelenlegi helyzetéről is beszélt.

Hogyan lesz valaki kurátor? 

Lehet, hogy kiábrándító választ kell adnom, de az ember nem így születik. Velem legalább is nem így történt, elég sokáig kerestem a pályámat, mert sok minden érdekelt. Természetesen az, hogy a vizuális kultúrához mindig is volt egy vonzódásom az alapja ennek a hivatásnak. Alapvetően bölcsészkarra jártam, ott nyelveket tanultam, foglalkoztam magyar irodalommal és tanultam esztétikát is. Majd diplomát szereztem kutatási és innovációs menedzser szakirányon, mert a ’90-es évek közepén pont egy olyan időszakban kerültem nagyon szép állásokba és izgalmas projektekben vezetői szerepbe, amikor magyar design élet kezdett kiépülni. Először designnal és new crafttal foglalkoztam. A kreatív iparnak nagyon sok területén kipróbáltam magamat. Voltam főszerkesztő egy kétnyelvű lapnál, fordítottam, szaklektoráltam és szerkesztettem könyveket, emellett pedig elkezdtem nagy lélegzetű kiállításokat is szervezni. Egyre inkább érdekelt a kiállítás rendezés és az, hogy az eredményeinket hogyan tudjuk nemzetközi szinten megmutatni. 

Amikor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építtetett egy új galériát, aminek később Ponton Galéria lett a neve, és az egyetem vezetősége oda hívott dolgozni. Ez a váltás olyan jól sikerült, hogy 16 évet dolgoztam az egyetemen. Amellett, hogy a Ponton galériába kiállításokat szerveztem, foglalkoznom kellett az autonóm művészeti területek és a kreatív ipari területek valamennyi ágával is, továbbá részben felelős voltam az egyetem nemzetközi láthatóságáért is. Már akkor nemzetközi vándorkiállításokat indítottam, de mellette volt bennem egy folyamatos nyugtalanság, így folytattam a könyvek fordítását és szerkesztését is. Elvállaltam egy másik nagyon izgalmas pozíciót, a Design Hét vezető kurátori projektvezetői tisztségét is, tehát mindig nagyon sok szálon kapcsolódtam a vizuális kultúrához és ami még izgalmas, hogy egyfajta híd szerepet betudtam tölteni forprofit és a nonprofit szféra között. Mindig voltak tanácsadói állásaim is és nagyon sokféle világ között kellett közlekednem Magyarországon és globálisan is.

A 2024-es Magyar-Török Kulturális Évad keretében érkezett Ankarába és Isztambulba is a Glassification.hu kiállításra. Honnan jött kiállítás neve?

Egy vándorkiállításnak mindig nagyon nehéz hangzatos címet adni. Az egyértelmű, hogy bármilyen pontjára is megyünk a világnak a kommunikációs nyelvünknek angolnak kell lennie, ezért egy olyan angol címet kellett választanunk, amiben a glass hívószóként és a tartalom megjelöléseként benne van. Szerettük volna, ha nem egy elcsépelt kifejezést használunk és a cím Magyarországra is utal. A glassification üveggé alakítást jelent, arra a tevékenységre utal, hogy a kortárs magyar üvegművészeknek a képviselői leginkább az üvegen, mint választott anyagon keresztül tudják kifejezni a gondolataikat, érzéseiket. A .hu pedig egyértelműen Magyarországhoz és a digitális érához köti ezt a kiállítást. Célunk volt az is, hogy utaljon a gamification kifejezésre is, ami játékosságot jelent, mivel a játékossá tétel most minden területen megjelenik. Ezzel a kifejezéssel egy újabb jelentésréteget tudtunk adni a címnek, ami utal az üveg azon ezerarcúságára, hogy mennyire sok mindenre képes a fénnyel. 

Mik voltak az általános válogatási szempontok, milyen szelekciós elvek után állt össze a kiállítóművészek tízes listája?

Ennek a kiállításnak a főszervezője a Külgazdasági és Külügyminisztérium, ezért bizonyos alapelveket le kellett fektetnünk. Mivel mi a kortárs magyar kultúrát menedzseljük, ezért élő művészekre alapoztunk. Igyekeztünk több generációt bemutatni, a legfiatalabb üvegművészünk a harmincas éveiben, a legidősebb pedig a hatvanas évei végén jár. Az üvegművészeten belül nagyon sok felé elindulhattunk volna, mi az absztrakt szobrászati irányt választottuk és ezen belül is olyan alkotókra koncentráltunk, akik nagyon komoly szakmai tudással rendelkeznek. Illetve nagyon fontos volt az is, hogy technológiailag és művészeti megközelítésben ezek az alkotók teljesen különbözőek legyenek egymástól, hogy a kortárs magyar műveknek minél szélesebb spektrumát tudjuk megmutatni. 

Milyen kihívásokkal találta szembe magát a Glassification.hu kiállítás szervezése közben?

Kihívásból nem volt hiány. Majdnem egy éven keresztül tartott a szervezés mire tavaly a Magyar Zene Házában be tudtuk mutatni a kiállítást a magyar nagyközönség számára. Ennek a projektnek az egyik kihívása a komplexitása volt, ezalatt azt értem, hogy egyszerre működtek együtt szereplők a művészeti és vállalati szférából, valamint a minisztériumok területéről is, amik külön világok, így hidakat kellett építeni közöttük. A választás is nehéz volt, mert egy ekkora lehetőségnél mindenkinek, aki nem kerül be komoly fájdalmat okozunk, így sok ember érzékenységével is foglalkoznunk kellett. Meg kellett azt értenünk, hogy mi projekt alapon gondolkozunk és dolgozunk, ami azonnali válaszokat és döntéseket igényel, viszont egy minisztériumnak egészen más az utazósebessége, nagyon sok minisztériumi osztállyal kell együttműködnünk, így ezeknek a finomhangolása sok időt vett igénybe, de végül kitűnően sikerült.  

Másodsorban az jelentett kihívást, hogy egy utazókiállítás, amit körülbelül három éven keresztül viszünk az egy hosszútávfutás, ezért mindenki részéről őrületes munkát igényel, kitartónak kell lennünk. Utolsónak pedig azt említeném, hogy az egész folyamat folyamatos magasugrást igényel mindenki részéről, mert nekünk nemzetközi szinten párbeszédképes és izgalmas dolgot kell letennünk az asztalra. Ez nagyon magas színvonalat követel és olyan vizuális nyelvnek a használatát, ami lehet, hogy nem feltétlenül általános a mindennapjainkban, így ez mindenkitől plusz erőfeszítést követel. 

Miért fontos a Glassification.hu kiállításnak a törökországi megjelenése? 

A kortárs török üveg felívelő szakaszában van, kitűnőek az eredményei. Eleve egy olyan nemzetről beszélünk, amelynek nagyon komolyak az üveges hagyományai. Sok mindenben előttünk járnak: kitűnő egyetemeik vannak, Isztambulban található egy csodálatos történeti kristály és üveg múzeum, és ha nagy fesztiválokra megyünk számos kortárs török művésszel találkozunk. Törökország gazdaságát tekintve az üvegipar az egyik vezetőágazat jelenleg, tehát megvan a gyári háttere is annak, hogy fejlesszenek és fejlődjenek. Emellett a török üvegipar globális szinten is jelentős és nagyon komolyan determinálja a globális piacokat, ehhez képest mi csak hátrányból indulunk, de meggyőződésem, hogy van mire büszkének lennünk. Párbeszédet folytatni a kortárs török üveg szereplőivel nekünk nagyon komoly megtiszteltetés és mindezt egy magyar-török kulturális évad keretében tenni a lehető legjobb alkalom. 

Miért időszerű és párbeszéd képes egy ilyen fókuszú kiállítás? 

Rengeteg vetülete és összefüggése van annak, hogy miért ajánlottam a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak 2022 őszén azt, hogy kortárs magyar üvegművészeti kiállításból csináljunk egy nagy nemzetközi láthatóságú utazókiállítást. Az egyik az, hogy nálunk nagyon erősek a kézműves hagyományok, nagyon magas szintű az üveges tudás; és az üvegművészek, amit kitalálnak meg is tudják valósítani a saját műhelyükben. Az anyagnak ez a fajta értése és alakítani tudása kiemelkedően magas a kortárs magyar üvegművészetben, és ez egyáltalán nem általános a mai világban. 

Nagyon fontos az, hogy egy digitalizálódó világban az emberek egy ellen reakcióként mindenre ki vannak éhezve, ami az anyaggal és annak alakításával kapcsolatos. 

Egy ennyire anyag alapú kiállítás úgy gondoltam, hogy biztosan nemzetközi siker lesz. Látva a közönségünk hozzáállását, ebben nem csalódtunk. Ráadásul ez a fajta tudás eltűnőbe van. Nem véletlen, hogy tavaly decemberben hat európai ország, köztük Magyarország, alulról jövő szakmai kezdeményezésének köszönhetően a kézműves üvegművészet az UNESCO szellemi örökség részévé vált. Ez egy nagyon komoly kulturális diplomáciai fegyvertény a számunkra, mert mind az a tudás, amit a mi művészeink képviselnek az most mar egyértelműen szellemi világörökség is, az UNESCO pecsétje van rajta. 

Emellett az üveg egy ezerarcú anyag, nagyon könnyen értelmezhető mondjuk egy primer befogadói szinten, ezért egy kisgyerek is nagyon élvez egy ilyen kiállítást. Úgy látjuk, hogy 5-95 éves korig az üveg valahogy mindenkit meg tud szólítani. Végtelenül attraktív anyag és ezért nagyon könnyen befogadható, egészen elemi szinteken is. A másik, ami miatt úgy gondoltuk, hogy a kulturális nemzeti identitásunkat jól tudja képviselni az az, hogy van mire büszkének lennünk a kortárs magyar üveg területén. Az elmúlt évtizedekben a magyar üvegművészek bekerültek a világ legrangosabb múzeumi és privát gyűjteményeibe, csak ha azt a 10 alkotót nézem, akikről ebben az esetben beszélünk több, mint 50 nemzetközi világrangos gyűjteményben vannak jelen és 30 fölött van azoknak az elismeréseknek a száma, amelyeket elnyertek. Itt a legkomolyabb nemzetközi kitüntetésekről beszélünk, tehát nagyon komoly eredményeink vannak ezen a területen, csak eddig nem ez volt a kulturális kommunikációnak a fókuszában, hiszen még csak kettő évtized telt el azóta, hogy a magyar üveg megpróbálta megmutatni magát, akkor még csak Európában.